Nagyböjt 3. vasárnap
(2021. március 7.)
A mai vasárnap tartjuk a tartósélelmiszer-gyűjtést a Püspöki Kar nagyböjti felhívására. Isten fizesse meg mindazok áldozatkészségét, akik ebben a formában adakoztak, élelmiszert hoztak.
A múlt vasárnapi gyűjtés eredményét a katolikus oktatási és nevelési intézmények javára továbbítjuk. A gyűjtés eredménye mintegy 150 ezer forint, amelyért köszönetet mondunk.
Sajnálattal közöljük a hívekkel, hogy a vírushelyzetre való tekintettel Erdő Péter bíboros úr rendelkezése szerint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében március 8. hétfőtől szünetelnek a nyilvános szentmisék. A vasárnapi miselátogatás kötelezettsége alól felmentést kap az egyházmegyében lakó minden hívő, illetve bátorítjuk valamennyiüket, hogy online vagy a tömegtájékoztatási eszközök által kínált módon kapcsolódjanak be a szentmisékbe.
Az Úr titkainak közös ünnepléséről és a találkozásról való lemondás mindannyiunk számára veszteséget jelent. A templomot igyekszünk a szokott időben nyitva tartani, a személyes imádságra időt és teret biztosítani. További rendelkezésig nem tartunk nyilvános szentmisét a templomban.
Az Egyetemi Templomból vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel közvetítünk szentmisét a templom Youtube csatornáján. https://www.youtube.com/watch?v=DdZDiNp56Hg
Korábbi szentmise-közvetítéseinket visszanézhetik az Online menüpont alatt.
A korábban felvett miseszándékokat a hívek javára elvégezzük. Kérjük, ha a misét mondatók mindenképpen jelen szeretnének lenni vagy át szeretnék helyeztetni a szentmisét, jelezzék ezen szándékukat.
Internetes felületeinken, vagyis a templom Facebook oldalán és internetes honlapján keresztül szeretnénk a továbbiakban is kapcsolatban maradni mindannyiukkal. Imádkozzunk együtt a járvány megszűnéséért, az egészségügyben dolgozók állhatatosságáért, betegeink gyógyulásáért, a gyászolókért, az elhunytak lelkiüdvéért.
Isten őrizze és vezesse valamennyiüket,
és engedje,
hogy a korlátozásokat mielőbb feloldhassuk,
a húsvétot pedig majd méltóképpen megünnepelhessük!