HIRDETÉSEINK
Húsvét 4. vasárnapja
(2026. április 26.)
Jó Pásztor vasárnapja van. Imádkozzunk papi hivatásokért! Kísérjük imádságunkkal különösen is a szeminárium növendékeit, akik az ország különböző városaiban tesznek tanúságot hivatásukról.
A Hivatások 63. vasárnapjára Leó pápa körlevelet írt, amelynek címe Isten ajándékának belső felfedezése. Ez a levél arról szól, hogy Krisztus a szépség, a bizalom és a belső érlelődés útjára hívja meg azokat, akik követésére szánják el magukat.
A héten elsőpéntek. Az esti szentmisét a Prohászka-imaszövetség szándékára ajánljuk fel.
Május 2-án Esztergomban tartják az Országos Mindszenty Zarándoklatot, amelynek
keretében 10 óra 30 perckor kerül sor ünnepi szentmisére a bazilikában. Szeretettel várják a híveket.
Ugyanezen a napon, jövő szombaton délben keresztelő lesz a templomban.
Előre jelezzük, hogy a Don Bosco közösség bérmálkozói május 9-én zarándoklatot szerveznek Makkosmáriára, amelyre 30 év alatti fiatalokat várnak. Az érdeklődők forduljanak Zsembery Andráshoz és Tell Nándorhoz.
Április 29-én szerdán Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentjének ünnepe, pénteken Munkás Szent József, szombaton pedig Szent Atanáz püspök és egyháztanító emléknapja lesz.
Minden testvérünknek áldott és derűs húsvéti vasárnapot kívánunk!