Egy év szünet után 2020. július 11-én, a Szeminárium földszinti terméből visszaköltöztünk a felújított templomba. Nagyon vártuk már ezt a pillanatot. Az első három hétben még a Központi Szeminárium felől lehetett csak megközelíteni a templomteret, mert ekkor a homlokzat még fel volt állványozva. Július utolsó napjaiban kezdék el lebontani az állványokat, és augusztus 8-án az Orgonák éjszakája nevű országos rendezvény alkalmával lehetett először bejönni a templomba a nagy kapun keresztül.
A felújítás során 50 cm mélyen kicserélték a talajt az egész templomban, vízszigetelő réteget, padlófűtést és új márvány járólapokat helyeztek el. Polirozást, fényezést kaptak a fábol készült padok és a szentélyben lévő stallumok. Új világítás- és hangrendszer lett kiépítve, valamint átépítették a harangok működését és vezérlését. Legvégül pedig teljesen újra festették a homlokzatot. A hívek adományából újra aranyozták mindkét tornyon lévő keresztet, hitünk diadalmas jelképét, amelyek most a legfényesebben csillognak a budapesti látképben.
Szeretettel várjuk régi és új híveinket a szentmisékre és rendezvényeinkre!
További fotók a templomról és a felújításról a galériában találhatók.


