H I R D E T É S E I N K
Advent 4. vasárnapja
(2023. december 24.)
Advent 4. vasárnapja, egyben szenteste is. Délután 15:30-kor kezdődik a fiatalok által előkészített betlehemes játék. Szeretettel hívunk mindenkit.
Éjfélkor szentmisét tartunk, immár Isten Fiának születését ünnepelve. A szentmise előtt, 23:30-tól Ujvári Csaba kántor úr karácsonyi orgonamuzsikával ajándékoz meg minket. Erre is várjuk a híveket.
December 25-én, hétfőn, karácsony napján vasárnapi miserend szerint lesznek a szentmisék: reggel 8, délelőtt 10 és este 7 órakor.
December 26-án, kedden, karácsony másnapján, Szent István első vértanú ünnepén reggel 8 és este 6 órakor tartunk szentmisét.
December 27. szerda Szent János apostol és evangélista, december 28. csütörtök Aprószentek ünnepe.
Jövő vasárnap lesz Szent Család ünnepe. Ezen a vasárnapon az este 19:00 órakor kezdődő szentmisében lesz az év végi hálaadás.
Előre jelezzük, hogy január 1-én, Újév napján este 17:30-tól a Sant’Egidio közösség ökumenikus imádságot szervez templomunkban a békéért.
Istentől áldott, békés karácsonyt kívánunk mindannyiuknak!